Daniel kastély

A székelyföldi világi építészet alkotásai közt egyedi és különleges helyet mondhat magáénak a vargyasi Daniel kastély. A területi kiterjedést leszűkítve Erdővidéken - itt is a történeti Udvarhelyszék Bardoc fiúszékének területén található, Vargyas nagyközség mai központjától délre, a Barótról Székelyudvarhelyre vezető megyei út baloldalán, jobboldalt a Vargyas patak határolja. Az épületegyüttes előkelő helyet foglal el a kistérség építészeti alkotásai között, hiszen a székely nemesi építészet - székelyföldi dimenziókban mérve: kastélyépítészet - e vidéken csupán három számottevő alkotással képviselteti magát: az említett vargyasi és az olaszteleki (ugyancsak a Daniel család építési tevékenységéhez köthető) épületekkel, valamint a Kálnoky család miklósvári kastélyával.

A vargyasi kastély összetett szerkezete: a későreneszánszhoz köthető faragványok, a barokkos díszítés és téralakítás, a klasszicista épületformálás és a neoreneszánsz jegyében történő bővítések együttes megjelenése révén méltán keltette fel az épület iránti érdeklődést. A turistakalauzok állandó szereplője, a szakirodalom is megemlékezik róla, de összefoglaló munka kevés született még eddig az épületről, az utóbbi két évtizedben nem foglalkoztak vele. A közelmúltban lezajlott részletekbe menő kutatás (levéltári és helyszíni) új eredményeket is hozott az épület megítélésében, építéstörténeti vonatkozásaiban.
A kelet-nyugat irányú hosszanti tengelyre csaknem felvehető épületegyüttest zömök kőkerítés határolja, melyen át északkeleti irányban kialakított kapu vezet a kastélytól északra található udvarba. A déli oldalra kerülve, előnkbe tárul az épületet valamikor csaknem teljesen körülölelő hatalmas park és a legérdekesebb építészeti, címertani jellegzetességeket hordozó déli homlokzat. Az épület fő tömbjeinek keletkezési sorrendje is keletről nyugatra írható le, északi irányba is csatlakozik egy nagyobb épületegység.

Az épület sorsa hasonlatos tulajdonosainak évszázadokon át zajló, egyhangúnak nem nevezhető életéhez. A család tagjainak élete a dicső pillanatok és a kegyvesztettséggel járó állapotok közt zajlott le, a család ősi hajléka is többször esett áldozatul a viharos időknek: néhányszor felégették, feldúlták a hivatlan látogatók.

A székely eredetű nemességgel és birtokokkal rendelkező Danielek mindig megfeleltek a primori minősítésnek. Daniel Gábor, Udvarhely vármegye főispánja, családtörténeti munkájában a 14. század végéig vezeti vissza leszármazását, az első hitelesnek mondható írásos dokumentumok, melyek a család tagjait a vargyasi előnévvel mutatják be, a 15. század végéről származnak, ezekből már azt is megtudjuk, hogy a család ekkor már számottevő birtokokkal rendelkezett Vargyason és környékén. Ez idő után már folyamatosan állnak rendelkezésünkre olyan dokumentumok (Daniel Gábor családtörténeti értekezése, valamint az általa elindított, a családhoz kapcsolódó forrásközlési munkák révén), melyek tudósítanak a család sorsának alakulásáról.

A Daniel család tagjai hosszú évszázadok során fontos helyet foglaltak el Erdély és a székelység életében, több családtag az erdélyi fejedelmek közvetlen környezetében teljesített szolgálatot, fontos funkciókat töltöttek be a fejedelemség katonai, közigazgatási, törvénykezési életében. Az épületről fellelhető első írásos adatok a 16. század végéről származnak, egy 1580. augusztus 24-én, Gyulafehérváron kelt dokumentumban somlyói Báthori Kristóf újból kiadja özvegy Daniel Ferencné Daczó Anna részére azon okmányt, melyben beleegyezését adta Daniel Ferenc ama intézkedésére nézve, hogy jószágait 800 forintért reá írassa, és a vargyasi szerzemény birtokokat örökösen reá ruházza. Az eredetileg 1579-ben kiadott okmány a család tulajdonában lévő lakóépületre vonatkozó adatokat is tartalmaz: Daniel Ferenc kúriáját a dokumentum keletkezése előtti időkben a törökök és a havasalföldi meg moldvai oláhok felégették, ingó javait - négy ló és két ökör kivételével - elrabolták. Egy 1584-ben Daczó Anna részére véghezvitt vallatás tanúinak beszámolójában többször is említik az épületet, "udúarhaz" és "nemesi haz" fogalmakat használva a megnevezésére. Ekkor már minden bizonnyal egy jelentékenyebb épülettel számolhatunk, melynek reprezentatív jellegét hangsúlyozza a "nemes haz" kifejezés. Hogy a pusztítás után Daniel Ferenc újjáépíttette-e csupán, vagy ki is bővíttette a szóban forgó épületet, arra nincs konkrét adatunk. A ma álló épület szerkezetét tekintve két pince és a fölöttük lévő két helyiség (ma a vargyasi reformátusok által használt imaterem és a község esketőtermeként szolgáló boltozott helyiség) mutat a 16. századra utaló kialakítást. Hogy ezek ma már nem egészen az eredeti állapotokat fejezik ki, nem kétséges, az imaterem mennyezete és mindkét helyiség nyílásai szenvedtek átalakításokat, az ajtónyílások esetében áthelyezések is feltételezhetők. A pincehelyiségek nyílásai is változtak az idők folyamán, így téglaboltozatuk is utólagos, néhol még megfigyelhető az eredeti kőboltozat válla.

A rendelkezésre álló dokumentumok (osztálylevelek, leltárak) révén tudjuk, hogy a 17. század során már díszes, értékes berendezéssel büszkélkedhető épület állt a vargyasi Daniel család alsó udvarházhelyén. Az udvarház kibővítőjének személye Daniel Mihály - Háromszék alkapitánya, majd főkirálybírája, Bethlen Gábor követe - fiai közül Ferenc lehetett, hiszen egy 1642-es osztálylevél őt nevezi meg a vargyasi udvarház és egyes részbirtokok tulajdonosaként. Testvére, Daniel János - Udvarhelyszék alkapitánya, Háromszék főkirálybírája, ugyancsak fejedelmi követ - ekkor költözik át az apja által szerzett olaszteleki birtokra, ahol ez időben udvarház is épül. Az 1642-es osztozás utáni időből már tárgyi emlékekkel is rendelkezünk: feltehetően 1646-ból való az a faragott kőtöredék, mely a Daniel család szimbólumaként ismert, nyílvesszővel átlőtt nyakú hattyút jeleníti meg, mellette a D iniciáléval és a 46-os számmal. A töredék hiányzó részén a 16-os szám és az F iniciálé lehetett, ami arra utalhat, hogy az osztálylevél megszületése után nem sokkal Daniel Ferenc már építési tevékenységet is folytatott, a faragvány ezeknek a munkálatoknak állíthatott emléket. Az 51?47 cm-es töredék a hattyút pajzsba foglalva ábrázolja, felső részén csavart pálcatagos díszítéssel, ma a kastély déli homlokzatán látható, a keleti rizalit falába helyezve, ami minden bizonnyal nem az eredeti helye. A 17. század közepéről még egy évszámmal ellátott faragott töredék származik, akárcsak az első esetében, a kialakítását tekintve ez is a későreneszánsszal hozható kapcsolatba. Az ún. "palotaszárny" kerti lejárójának szemöldökkövéről van szó, mely valaha egy kétosztatú reneszánsz ablak könyöklője lehetett (látszanak rajta a féloszlopszerűen kialakított ablakkeretszárak csatlakozási pontjai, valamint az egykori függőleges osztónak ugyancsak féloszlopszerű csatlakozási felülete). A töredékre az 1650-es évszám van vésve, valamint egy D betű, az iniciálé párját tartalmazó rész ez esetben is letörött.

Továbbá a család jelmondata, a DEUS PROVIDEBIT olvasható a faragványon. Ezt az elemet is Daniel Ferenc nevéhez köthetjük, az évszám, az iniciálék és a jelmondat van szembőlnézetre komponálva rajta. Ablakkönyöklőként mindenképp az 1650-es év előtt szolgált, a jelmondat sem igazán tehető 1650-re, hiszen betűtípusait tekintve jóval későbbi is lehet. Ennek a faragványnak az elemzésénél ki kell térnünk még egy kérdésre, éspedig: a korábbi szakirodalom azt feltételezte, hogy a kő mai helyére 1650-ben került, így Daniel Ferenc lett volna az építtetője a palotaszárnynak és a délnyugati bástyának.

A "palotaszárny" kialakítása, falszerkezete már eleve egy későbarokk építkezésre utal, ugyanakkor előkerült egy 1892-ben Fankovich Gyula, székelyudvarhelyi rajztanár által készített rajz, mely a vargyasi és olaszteleki kastélyokat mutatja be. Ezen a rajzon a kerti lejárónak félköríves záródása van, és ajtószárny nélkül jelenik meg, tehát a keret valamikor a 20. század első felében, vagy az 1920-22 közti javításkor, vagy az 1937-es átalakítás során került oda. Az ablakkönyöklő párja, egy hasonló kialakítású ablakszemöldökkő, megtalálható ma a déli főbejárat ajtószemöldökkő szerepében. A déli főbejáró elé szerkesztett keretet valószínűleg az 1797-ben lezajló átalakítások során komponálták az udvarház körül heverő faragott elemekből, hiszen a Fankovich rajzán már mai formájában érzékelhető. A későreneszánszhoz köthető faragott elemek közé sorolható még két ajtókeret a "palotaszárny" földszintjén, melyek szintén nincsenek eredeti helyükön. Ezek közül a keleti oldalon lévő az ún. "kannelúrás keret", ennek esetében a szemöldökkő nem illik a szárkövekhez, egyszerűen profilozott darab, míg a szárkövek együtt működtek eredeti helyükön is, kannelúrázott pillért utánoznak, fejezetük és lábazatuk is igényesen megmunkált, a szárkövek alsó részének kannelúráiban vékony pálcatagokat is kiképeztek. A második ajtó az ún. "volutás ajtó", ugyancsak vörös andezitből készült, két szárkövének belső szélén befele forduló profilozás figyelhető meg, a profilozás mellett egy-egy féloszlop emelkedik ki a szárkő törzséből akantuszleveles fejezettel és profilozott lábazattal. Szemöldökköve, bár első látásra illik a szárkövekhez, valószínű, hogy nem hozzájuk tartozott, a szárkövekhez való csatlakozásnál különbségek látszanak. Kétoldalt két hatalmas voluta díszíti, ezek közt a népi fafaragásra és bútorfestésre emlékeztető növényi motívum húzódik végig. A voluták kiképzése szembetűnő módon hasonló a miklósvári Kálnoky kastély egykori díszes kapujának volutáihoz, ez ma már szakszerű restaurálás után visszakerült eredeti helyére. A vargyasi kastély déli homlokzatának faragott elemei - a loggia oszlopait kivéve - már nincsenek eredeti helyükön. Az éppen soron következő átalakítás során (1797, 1850-53, 1920-22, 1937) tetszés szerint helyezték el őket az épület szembetűnő helyein.

Tehát Daniel Ferenc feltételezett építkezései a ma álló épület szerkezetében, az ún. "vadászterem" v. "lovagterem" rizalit nélküli részét emelhették, valamint az ez alatt lévő pincéket hozhatták létre. A lovagterem, valószínű, eredetileg két helyiség volt, melyet később még a rizalit hozzatoldásával és a két terem egyesítésével képeztek át egy nagyméretű helyiséggé valamely átalakítás során. A Daniel Ferenc által végeztetett építőmunka során jöhetett létre az északi részen található kis "védőfolyosó" is, ennek északi falában, különböző magasságokban lőrésszerű bemélyedések vehetők észre, északi oldalukon elfalazva.

1661-ből fennmaradt egy összeírás, mely a Lázár István vezetése alatt lévő csíki és gyergyói székelyek vargyasi dúlásának következtében okozott kárt becsüli fel, ebből megtudjuk, hogy számottevő értékű berendezéssel bíró, díszes udvarházzal számolhatunk már. Többek között említenek "mázas kemenczet ket hazbelit igen szepet", "tizennyolcz öregh ablakot", két ablak esetében "kristaly uvegh"-et, "Becsi zarok"-at, "egy nagy almariumot" és nagyszámú háztartási eszközt, ruhanéműt, szerszámot és fegyvert.

E századból a Daniel Ferencre utaló faragványokon kívül ismerünk még egy faragott kőcímert Köpeci Sebestyén József rajza után. Ez az emlék is töredék lehet(ett), lévén, hogy kialakítása arra enged következtetni, hogy párja is volt neki. Az 55×77 cm-es töredéken a Daniel család jelképe, az átnyilazott nyakú hattyú olaszkoszorúba foglalva jelenik meg, a töredék négy sarkán akantuszleveles díszítés látható. A címerkép két oldalán a D és I kezdőbetűk, valamint az 1687-es évszám látható. A töredék Daniel Istvánra, Daniel Ferenc és Béldi Judit fiára utal, és egy 1687-ben véghezvitt javítást is jelölhet.
Itt kitérünk a vargyasi kastély építőinek minden bizonnyal leglátványosabb alkotására: a déli oldalon megjelenő nyitott későreneszánsz loggiára. Díszes és igényes kiképzése révén ez a tornác örül a legnagyobb népszerűségnek a szakirodalomban is, mely keletkezését csaknem egyöntetűen 1723-ra teszi, és Daniel István (a családban e névvel a második) tevékenységéhez köti. Ismeretes egy 1700-ból származó osztálylevél, mely I. Daniel István négy fia közti osztozást írja le. Ebben a levélben említenek egy "nagy ereszt" is a "grádics mellett való kis erkélyivel", mely akár a loggia egyik első leírása is lehet, még csonkítatlan állapotban. A fent említett faragott címeres emlék ismeretében a loggia építése akár 1687-ben is bekövetkezhetett, és így I. Daniel István nevéhez köthető. Idáig az a nézet tartotta magát, hogy a két háromkaréjos oromzatú rizalit megépítése a loggia kétoldali megcsonkítását hozta magával, és hogy a mai főbejárat alkotóelemei közt található, a loggia oszlopaihoz hasonló kiképzésű faragványok a tornác kétoldalt fölöslegessé vált oszlopai lehettek. Alaposabb megfigyelés után, összehasonlítva a főbejárat és a loggia oszlopait, méretbeli különbségek is feltűnnek, ugyanakkor a részletekbe menő megformálás is eltérő ezek esetében. Emellett a loggia nyugati, végső pillére már eleve úgy volt kiképezve, hogy falnak feküdjön, csak félig van faragva, a nyugati oldala pedig simán nekitámaszkodik a falnak - tehát a loggia nyugati vége eredetileg is itt volt. A keleti oldalon mindenképp lerövidült a tornác a rizalit és a főbejáró megépítése révén, de nem kizárt, hogy az oszlopok egy falkutatás esetén még előkerülhetnek. Az eredeti tornác valószínűleg végighaladt a homlokzat keleti végéig, ahol a mai rizalit helyett egy lépcsőfeljáró helyezkedett el, ennek a részét képezhették a főbejárat faragott elemei.

 

Településeink

Testvértelepülések

Időjárás

Harta